2013. január 31., csütörtök

Hogyan találkoztam a meditációval

avagy egy "leszoktató technika", ami megváltoztatta az életemet. :-)



Úgy gondoltam talán kíváncsi vagy arra, hogy hogyan kerültem kapcsolatba a sahaja jóga meditációval,
ezért a mai bejegyzésben erről olvashatsz. :-)

Mi köze ennek a leszokáshoz és a tehenekhez? Erre is fény derül. :-)





Keresés, és próbálkozás:


Egy ideje már foglalkoztatott a spiritualitás, olvastam több könyvet is ebben a témában, kezdve a Bibliával, és egyéb könyvekkel. Aztán, ahogy egyre több könyv fordult meg a kezemben egyre többet olvastam a meditációról, a belső békéről, egyensúlyról, harmóniáról, a gondolatmentes tudatosság állapotáról, és egyre inkább érett bennem a vágy arra, hogy a gyakorlatban is kipróbáljam a meditációt.

Próbáltam elvonulni a kis szobámba, és „csendben ülni” de a pörgő gondolataim csak zakatoltak és zakatoltak, a vágyva vágyott csend és nyugalom pedig elmaradt. :-)

Kipróbáltam egy vezetett "meditációs" hanganyagot is, amelynek segítségével el kellett volna képzelnem egy virágos mezőt, madárdallal, kis patakkal, megfigyelni a színeket, amiket látok, és a neszeket, amiket hallok, ahogyan ott sétálok...
Bármennyire is igyekeztem a gondolataim teljesen máshol jártak és a kis patakocskának a közelébe sem értek. (Sőt, még jól fel is idegesítettem magam amiatt, mert nem tudtam teljes átéléssel magam elé vizionálni a leírt képet. )
Hiába turkáltam emlékeimben keresve egy szép rétet, hiába rángattam elő elmémből a legelőt a tehénkékkel, és a mezei virágokkal, ahogy épp bocipásztorkodó férjecskémnek viszem az ebédet, ő pedig frissen szedett vadvirágcsokorral vár... az emlék újraélése kellemes volt, de ettől még mindig nem meditáltam. :-)

Aztán végül mégis teljesen más apropóból jutottam el a sahaja jógához...

Ekkor én még dohányoztam, és nagyon szerettem volna leszokni a cigiről. Éreztem, hogy nem helyes, hogy önmagam ellen fordulok a cigivel.

Gondoltam, hogy na akkor majd én keresek valami jó kis technikát a neten, aminek segítségével letehetem a cigit, valami jó kis elmetrükköt és majd jól lebeszélem magam a cigiről. :-)
Találtam is egy ilyet, de ott azzal kezdték, hogy „gyűlölök mindenkit, aki dohányzik” szóval gyorsan tovább is álltam...



A találkozás:


És ekkor találtam egy videósorozatot a youtube-on, amelyben egy "szalmakalapos fickó" beszélt a leszokás 4 pilléréről, a 4 széklábról, melyek közül a 4. székláb a meditáció.

Sőt, nem csak beszélt róla, hanem a blogján rögtön találtam is egy ingyen letölthető hanganyagot, amit akár azonnal ki is próbálhattam.
Nagyon örültem, hogy végre itt egy jó kis meditációs anyag, és nem kell elmennem kitudja hová, kitudja mennyiért megtanulni meditálni, hanem itthon, ingyen kipróbálhatom!
Persze azért reménykedtem, hogy nem kell majd megint valami idillit elképzelnem. :-)

Nem kellett!

Első alkalommal a gondolataim ugyan még nem csendesedtek el, de éreztem, hogy megnyugszom, hogy kellemesen érzem magam. Úgy éreztem, hogy ez az, amit kerestem, ez az, amire vágytam.



A "szalmakalapos fickó", és a blogja:


Miután kipróbáltam a meditációt írtam egy emailt a "szalmakalapos fickónak", aki nem más, mint
A Kolostor Őre és az Ő online (és teljesen ingyenes) segítségével egyre mélyebben tapasztaltam meg a meditációt, és ismertem meg a sahaja jógát.

Ha van kedved itt ki is próbálhatod a Kolostor Őrének segítségével a meditációt. Kattints ide! >>>

Itt pedig egy hasznos tippet kaphatsz az Őrtől az ideális meditációs szobáról. Katt ide! >>>

Az a bizonyos letölthető hanganyag:

Meditációk otthonra >>>



Aztán egy idő után Az Őr javasolta, hogy nézzek szét egy másik oldalon is, és az ott található webes kurzus segítségével mélyítsem tovább a tudásomat, és meditációs tapasztalataimat.


A webes kurzus, és a jógameditácó:

Az Őr tanácsát követve át is ballagtam az ajánlott oldalra, a jógameditáció.hu oldalról van szó, és fel is iratkoztam a webes kurzusra.
Nagyon sokat tanultam, és sok szép tapasztalatot szereztem (de erről majd egy másik történetben! :-))

A webes kurzust itt éred el! >>>

Ezen az oldalon sikerült megismernem egy remek csapatot, akiktől szintén nagyon sokat tanultam , és tanulok mai napig is. (Csak zárójelben jegyezném meg, hogy még mindig teljesen ingyen.)

Ha kíváncsi vagy az oldalra, kattints ide! >>>


Nos, így találkoztam a meditációval, és kezdtem el felfedezni a belső békémet, és nyugalmamat, sőt annál is többet.

Azt pedig csak mellékesen mondom, hogy végül is a cigiről is leszoktam. :-)


Aki nem hiszi, járjon utána! :-)


Madárcsicsergős szép napot, és mély meditációkat Kívánok!


Üdv.:
Szabina



2013. január 19., szombat

Hull a hó!


Jó reggelt!

Szépen hull a hó, aztán meg szépen le is fagy. :-)
Hólapát, seprő, só (néhol egy kis hamu), ki mivel próbálja járhatóvá tenni a járdát az udvaron és a kapu előtt (nehogy valamelyik kedves szomszéd épp előttünk szenvedjen korcsolyabalesetet :-) ), na meg ott van még pár négyzetméternyi udvar, és a kocsibeálló is... aztán mire a végére ér az ember természetesen kezdheti elölről. Nos, azt hiszem ezt bátran nevezhetjük téli sportnak, és az izomláz is garantált. :-)
Persze nem mindig látjuk ilyen vidáman a helyzetet, sőt talán egyre inkább nyűgnek érezzük ezt az egészet, és egyre többször gondolunk sóvárogva a tavaszi napsütésre.

A szürke, ködös, néha esős, néha havas, ritkán napos téli idő, egyre inkább elvisz minket a letargia irányába. Fáradékonyak, kedvetlenek, nyűgösek, levertek leszünk, semmi kedvünk semmihez.
Valahogy minden évben január közepe, vége felé egyre inkább hajlamosak vagyunk beleszürkülni a télbe.
Ebben a letargikus állapotban még a vírusoknak is szabad prédáivá válunk, és egy influenza, vagy egy meghűlés még jobban eltávolít minket az örömtől.

Talán te is épp ezzel küzdesz, és vágysz egy kis örömre, békére, harmóniára, egy kis fényre, némi színfoltra a szürkeségben.

Ehhez hoztam neked most egy meditációs gyakorlatot, amely segít kimozdítani magadat ebből a letargikus, levert állapotból.

Mielőtt a linkre kattintanál...

Ha most találkozol először a sahaja joga meditációval, akkor előbb mindenképp kezdd ezzel a gyakorlattal:

Első meditáció: Önmegvalósítási gyakorlat


Téli melankólia, lustaság, letargia ellen pedig a következő meditációhoz kattints az alábbi linkre:

Hogyan hagyd magad mögött a Levertséget, a Lustaságot és a Letargia különböző fokozatait?


Örömteli meditációt kívánok, és frissítő "havaszkodást"!


Üdv.:
Szabina

2013. január 13., vasárnap

Egy kis csend


Szép napot, Kedves Szomszéd!

Talán Te is egy kis békére, nyugalomra vágysz, talán keresed az élet értelmét, vagy önmagadat, vagy talán Te is egyszerűen csak úgy érzed olyan jó lenne egy kis csend - nem is kívül, hiszen az megvan - hanem belül.
Érezted már azt, hogy milyen jó lenne egy picit nem gondolkodni, csak egy kicsit leállítani a folyton pörgő agyalást?


Kívül körbevesz minket a falu csendje és békéje.
Néha zavarja csak meg ezt a csendet egy-egy elsuhanó autó zúgása, vagy a szomszéd kutya ugatása ahogy elzavar egy-egy arra járó macskát, esetleg a szomszéd udvarából átszűrődő motorfűrész vinnyogása, ahogyan átrágja magát a tüzelőnek szánt fa törzsén.

Mégis ebben az idilli békében milyen nagy zaj van bennünk.

Tele vagyunk a mindennapok aggodalmaival, a megélhetés nyűgével, a család bajaival, a magunk problémáival... és örökösen ezeken gondolkodunk.
Vagy a múlton rágjuk magunkat, vagy a jövőt tervezgetjük, de végül is egyfolytában pörögnek a gondolataink. Aztán, hogy elnyomjuk őket folyton szól a tv, vagy a rádió, vagy a facebook előtt ülve próbáljuk elterelni a figyelmünket saját bajainkról... mindegy, csak ne kelljen erre az állandó belső zajra figyelnünk.

Milyen jó lenne egy kis csend, egy kis nyugalom itt bent is. Talán érezzük, tudjuk, hogy valahol bennünk is van csend, hogy ott van bennünk is a béke, és a nyugalom, csak nem találjuk.
Nem találjuk, mert túl nagy a zaj, ami elfedi előlünk.

Mégis azt mondom van rá mód, hogy képesek legyünk felfedezni ezt a belső békét, nyugalmat, csendet. Sőt nem csak arra vagyunk képesek, hogy felfedezzük, hanem arra is, hogy bármikor visszatérjünk ebbe a csendbe és nyugalomba, amely nem függ a külső körülményeinktől, és a problémáinktól, bajainktól is független. Ez a csend a legnagyobb külső viharokban is ott van bennünk, csak rá kell találnunk.

Nos, erről fog szólni ez a blog, hogy hogyan fedezzük föl ezt a csendet és békességet magunkon belül, és kívül is.
Tarts velem és találjunk rá arra a békére, amit nem zavar meg még a szomszéd kutyájának hisztériás, örökös ugatása sem. :-)

Üdv.:
Szabina